Gyakrabban viselkednek szeretetteljesen a macskák az emberekkel, mint egymással. Feltételezések szerint azért, mert hasonló viszonyt ápolunk egymással, mint egykor ők az anyjukkal. Ez nem csak méretbeli különbségünkből adódik, hanem például abból is, hogy élelmet nyújtóként mi foglaljuk el a vadász szerepét.

A macskákkal folytatott kapcsolatainkban úgy viselkedünk velük, mintha emberek lennének, s a macskák sok mindenben úgy viselkednek, mintha macskák lennénk. A kutyák és a macskák aránylag nagyméretű emlősök, jól reagálnak a szeretetre, de a velünk fennálló kapcsolatuk teljesen eltérő. A kutyák, farkasvérük miatt, hierarchikus rendszerben élnek. Biztonságban érzik magukat gazdáikkal, akik a domináns szerepet töltik be, s amit mi szeretetnek tartunk, az leginkább behódoló viselkedés. A macskák társadalma nem igazán hierarchikus, ezért nincs szükségük a behódoló viselkedésre, kapcsolatunk sokkal inkább az egyenlőségen alapszik. Ezzel az is együtt jár, hogy nekik nem kell szófogadókká válniuk. A macskáknak nincs megfelelő mechanizmusuk arra, hogy milyen módon tanuljanak. Amikor azonban saját motivációjuk hajtja őket, akkor könnyen elvégeznek olyan trükköket, mint a kutyák. Így nem teljesen állja meg a helyét az a kutyabarátok által gyakran hangoztatott  állítás, hogy a macskák a kutyákhoz képest nem túl okosak.

Amikor macskánk ránk tekint, sugárzik belőle az elégedettség és a bizalom, a következő pillantásában mégis ott tükröződik egy kis vadság írja Tabor. Ezzel a megközelíthetetlen függetlenségükkel vívják ki tiszteletünket, mióta macska él a háznál. Nincs is nagyobb elismerés egy macskáénál. Hiszen minden gazdi tudja, milyen nehéz is kiérdemelni!